Az elmúlt tíz évben Magyarországnak bőven kijutott a negatív, nemzetközi sajtótudósításokból és kommentárokból. Megdöbbentő és egyenesen szokatlan, hogy a tízmilliós közép-európai országunk ilyen mértékű nemzetközi figyelmet vonz. A nehezen kivívott demokratikus szabadságjogainkat annyiszor nyilvánították már halottnak, hogy már megszámolni sem tudom.
Idén tavasszal–nyáron, amikor tizedik évébe lép a Nemzeti Együttműködés Rendszere, és egyúttal félidejébe a 4. Orbán-kormány, érdemes számot vetni azzal, hogy a Fidesz 2006 októbere óta minden országos választást megnyert (három-három parlamenti és EP-választást, két népszavazást, négy önkormányzati választást), és a rendszerváltoztatás óta Orbán Viktor az egyetlen, kétszer egymás után újraválasztott miniszterelnök.
A „Fekete Életek (is) Számítanak” (Black Lives Matter, BLM) nevet viselő mozgalom tiltakozása világszerte követőkre talált, és e hirtelen robbanásban az a legszembeszökőbb, hogy milyen villámgyorsan állt mellé lényegében minden befolyásos intézmény és mindenki, aki csak számít.
Ilyen gyáva, semmitmondó, semmire rá nem kérdező, a nyilatkozó szavait készpénznek vevő, összekacsintgatós valamit is ritkán olvas az ember. Persze korlenyomatnak pont megfelel. Mindent elmond a szervilis, posztkommunista újságírásról, ami ezerrel támad mindent, ami nem ők, de a sajátjaikhoz még csak kérdéseik sincsenek.
Szerdán az euobserver oldalán „Romaellenes gyűlölet Budapest utcáin” címmel megjelent véleménycikkben Jacqueline Bhabha és Margareta Matache egy nemrégiben szélsőjobboldali radikálisok által vezetett tiltakozást használt fel arra, hogy Magyarországot egy olyan helynek írja le, ahol „a neofasiszta aktivisták gyűlölettel teli erőszakja a magyar politikai vezetők bűnrészességére épül”; olyan vezetőkére, mint Orbán Viktor miniszterelnök, aki „rasszista gyűlöletbeszéd arzenáljával” büszkélkedhet.
Van magyar lényeg, a létezésnek egy speciálisan magyar módja. Ennek fenntartására, megőrzésére és továbbadására esküdtünk mi össze egymással. Minden politikai csoport valamilyen végső kérdésre keresi a választ.
Száz évvel ezelőtt négyévnyi könyörtelen öldöklést követően – melynek valódi célja az volt, hogy eldőljön: ki lesz a huszadik századi Európa ura – egy félelmetes és idegen világ jött létre a trianoni békediktátumnak köszönhetően.
Ha az Olvasó a nyugati média híradásait követi, alighanem azt látja lelki szemeivel, hogy mióta kitört a koronavírus-világjárvány, a magyar kormány brutális diktatúrát gyakorol az ország felett.
Békés Márton, a Terror Háza Múzeum kutatási igazgatója és a Kommentár folyóirat főszerkesztője a XXI. Század Intézetnek készített elemzésében a Soros-birodalom megszervezésének 1984 és 1994 közé eső első tíz évének, főként magyarországi eseményeit mutatja be.
Kedden Magyarország kormánya benyújtotta törvényjavaslatát a parlamentnek, amelyben visszaadná rendkívüli felhatalmazását, amelyet a koronavírus-járvány okozta veszélyhelyzet következtében kapott korábban. Úgy tűnik, a válság első hullámát az ország átvészelte, így most minden energiánkat arra fordítjuk, hogy óvatosan újrakezdjük életünket és újraindítsuk a gazdaságot.
A szólásszabadság híveinek rossz hír, hogy a Facebook felügyelő testületet nevezett ki a felületein megjelenő tartalmak ellenőrzésére. Más nagy internetes cégek esetéhez hasonlóan ezúttal is arról van szó, hogy erőteljesebben igyekeznek kiszűrni az olyan nézeteket, amelyek nincsenek összhangban az oldalak üzemeltetőinek globalista világszemléletével.
Se szeri, se száma azoknak a könyveknek a nemzetközi piacon, amelyek Donald Trumppal, az Amerikai Egyesült Államok jelenlegi elnökével foglalkoznak: csak az Amazon oldalán több mint 30 ezer könyvtalálat van Donald Trump nevét beírva, míg elődjére, Barack Obamára „mindössze” több mint 7 ezer kötet jut.
A CIA elfogta a koreai titkosszolgálat vezetőjének jelentését a koreai háború idején. Az amerikaiak megdöbbenéssel olvasták a szerző elégedett sorait, melyekben a kommunista indoktrináció sikereiről számol be a fogságba esett amerikai katonák körében.
A koronavírus-járvány arra készteti a nyugati civilizációt, illetve annak vezető politikusait, hogy újraértelmezzék az ezidáig liberális szellemiség mentén szerveződött politikai, gazdasági és társadalmi rendet, illetve átszabják kulturális kereteinket. Ha nem képesek rá, akkor át kell adni helyüket a másként gondolkodóknak, hisz az általuk erőltetett, ma (még) jellemző, de egyre döcögősebbé váló együttélési forma fenntartása alkalmatlannak bizonyult a világméretű krízis megoldására.
Hogy a kommunizmus erőszakra épül, a kommunisták is tudták. Egyik legőszintébb alkotásuk, a Vasfüggöny például sohasem hazudott, azt üzente: „Itt maradtok, ha beledöglötök is!”.