Gyerekként rácsodálkoztam a manipuláció erejére és csak, amikor Oxfordba mentem tanulni, akkor értettem meg, hogy Shakespeare drámaisága hogyan jelenik meg a brit arisztokrácia életében, gondolkodásában és uralkodási módszerében. Megteremti a helyzetet, a szükséges szereplőket, és hagyja, hogy az egész úgy alakuljon, ahogy ő tervezte a maga javára.
A 21. században a progresszív erők válnak a múlt foglyává, a konzervatívok viszont a jövő ígéretét hordozzák.
Boris Johnson nem fogta fel, mekkora gyökeres átalakulás lehetősége rejlik a Brexitben.
Indiában az embereket megdöbbentette Oroszország katonai beavatkozása, amely nagyon úgy néz ki, mint egy teljes körű háború.
Hetek óta egyik kommentátor figyelmeztet a másik után arra a növekvő veszélyre, hogy az Ukrajna elleni orosz agresszióból kinövő konfliktus Washington és a Kreml közti proxyháborúvá válhat. Zajlik azonban egy másik konfliktus is, amely proxyháborúra hasonlít, ez pedig még az Ukrajna elleni orosz támadás előtt kezdődött. Elindítója Biden elnök volt, fő célpontja pedig az úgynevezett nemzetközi autoriter populizmus.
Össze-vissza azonban csak mi, olaszok törtük magunkat, hiszen mi is kérhettünk volna halasztást, akárcsak Németország, Draghi miniszterelnök azonban úgy látta jobbnak, ha nem kér, pedig ezzel rövidtávon súlyos kockázatoknak tette ki gazdaságunkat. Akárhogy vesszük is, nem az olasz nép érdekében járt el.
Az élet, a történelem nem az igazságról szól. A jó embereket ugyanúgy érheti szörnyű tragédia, mint a rosszakat. Erre utalt Carter amerikai elnök, amikor egyik munkatársának arra a szemrehányására, hogy „Elnök úr, ez nem fair.” így válaszolt: „Az élet sem az”. (Neither is life). Én is erre a felismerésre jutottam, amikor 2022. február 24-én Oroszország megtámadta Ukrajnát és a szomszédunkban kitört a háború.
A szélesen értelmezett konzervatív tábor és a kormányzó jobboldal történelmi szövetsége alkotja Magyarország szellemi–politikai centrumát.
Brüsszel az elmúlt évek során a lopakodó jogalkotás és a hatáskörelvonás eszközeivel, újonnan pedig a tagállami vétó intézményének eltörlésével igyekszik centralizálni, amely intézkedések egyre leplezetlenebbül az Európai Egyesült Államok megteremtését célozzák. Az európai történelmi példák azonban épp azt mutatják, hogy többnemzetiségű birodalmak instabilak voltak, mert a belső ellentétek szétfeszítették őket.
Magyarország határozottan képviseli érdekeit az Unión és a NATO-n belül. Ezt néha kényelmetlen, felidegesíti szövetségeseinket, kiidegeli barátainkat. De erre kötelez minket szuverenitásunk védelme. Mert a szabadság és a függetlenség megőrzéséért és biztosításáért minden nap újra és újra meg kell küzdenünk.
Előre a múltba: jöjjön az értékek forradalma, a nemzetek újjászületése és a konzervatív reneszánsz.
Nagy-Britanniában a közélet alighanem legkellemetlenebb fejleménye, hogy a cenzúra már nem szorítkozik a tudatos kijelentésekre, hanem a tudattalan gondolatra is kiterjed.
A hazai jobboldal politikai napirendjéhez illő nemzeti-konzervatív szellemi menetrend megalkotásában a belső források élveznek elsőbbséget.
A francia elnökválasztás nem pusztán egyetlen ország jövőjéről szólt. Az EU-t irányító föderalista oligarchia úgy látta, az ő dédelgetett projektjéről zajlik népszavazás Franciaországban. Az oligarchia tagjai szemében Macron elnök az Európai Unió legitimitását személyesítette meg, ellenfele, Marine Le Pen pedig a populista veszélyt.
Egymásnak szegezett atomfegyverek, Szojuz az Apollo ellen, ügynökök és hírszerzők, Korea, Vietnám, Afganisztán, a Disznó-öböl. A hidegháborús arzenál és konfliktusok számbavételekor szokásos elemek. Bár ma már könyvtárnyi anyag szól róla, a kulturális hadszíntér jelentőségéről azonban néha hajlamosak vagyunk megfeledkezni.