Avagy a kínálat netovábbja. Adventi vasárnapon igyekszünk a reggeli szentmisére, mégis megállít a templomtól alig félszáz méterre lévő virágbolt kirakata. Adventi „koszorúk” hívogatnak, csábos egyediségükkel kínálják magukat. Pontosabban adventi fatörzsek, rajtuk vörös róka figurájú gyertyák, kisebbek-nagyobbak, fenyőerdőt megidézők vagy csupán az erdei rókákra hagyatkozók.
Könyvbemutatók esetében az a személy, aki bemutatja a kötetet, meghatározott rituálé mentén tevékenykedik. Elsőként szinte szuperlatívuszokban kell szólnia a szerzőkről, utána méltatnia kell a kötet tartalmát, amely rendszerint úttörő hozzájárulást jelent az addig a tárgykörben megjelent más művekhez képest, majd szót kell ejtenie a nagyszerű kivitelezésről, s végül meg kell győznie a közönséget arról, hogyha nem birtokolja ezt a művet, akkor élete szegényebb lesz.
Egészen a legutóbbi időkig csakis a gyerekektől volt szokás elvárni, hogy másvalakinek a bőrébe bújjanak: játsszák azt, hogy félelmetes oroszlánok, alakítsák Nagy Sándort vagy Supermant. Manapság viszont a felnőttek előtt is szabad a pálya; ők is eldönthetik, micsodák-kicsodák, s minek tekintse őket a külvilág.
A budapesti Lengyel Intézet és a Terror Háza Múzeum közös rendezvényén Slachta Margit szociális nővérről, az első női parlamenti képviselőről elhangzott előadás szerkesztett változatát közöljük. Egy rendkívüli asszony példaértékű életét, akit hőseink között tisztelhetünk.
A műveltség fogalma és a művelt ember definíciója koronként változik és változott, de földrajzi értelemben is meglepő eltéréseket mutat. Az emberi társadalom által felhalmozott anyagi és szellemi értékek összességét képtelenség teljes egészében birtokolni, ezért az emberiség történetének minden egyes szakaszában az addig létrehozott értékeknek egy bizonyos része volt fontos, érvényes tudásanyag, amelyből minél többet sajátított el az egyén, annál műveltebbnek számított.
Volt, aki a Gyűjtőben ült, mint Péter Gábor. Volt, aki a Markóban, mint az ÁVH alezredese, Farkas Vladimir. Voltak, akik önként mentek a Markóba, életüket féltve. Voltak, akiket a Maros utcai laktanyában tartottak fogva és voltak, akiket a Fő utcában őriztek a felkelők. Voltak, akik a pártállam börtönében ültek ávósként, államellenes bűncselekmény miatt elítélve, 1952 óta. És voltak olyan államvédelmisek is, akik Mindszenty Józsefet őrizték Felsőpetényben és forradalmi bizottságot választva maguk közül, közös döntéssel megszüntették a bíboros fogságát. 1956. október 30-a volt.
Bernard-Henri Lévy szerint a demokráciákat nem az igazság mozgatja. (Democracies are not run by truth. observer.com 2005.01.15.) De mi van akkor, ha a liberális fősodort sem? Akkor vajon mi motiválja őket? Mi a céljuk a hatalommal? Ez a kérdés fogalmazódott meg bennem Athénból hazatérőben, ahol részt vettem azon a konferencián, amit az Athéni Demokrácia Fórum és a New York Times szervezett október 9-11. között.
2019 Budapest, nyári délelőtt. A belvárosban, a Petőfi Sándor utca sarkán lévő fodrászüzletben várakozom. A ragyogóan tiszta portál üvegén kitekintve elszórakoztat a jövő-menő emberek és a turisták tarkasága. Ám amit most látok, több mint meglepő.
Ki szeretné egy politikai küzdelem vesztes oldalán találni magát? Egészen a legutóbbi időkig egy-egy politikai vereség után az emberek csalódottnak, bosszúsnak, tehetetlennek vagy dühösnek érezték magukat. Most azt hallják, hogy az ilyesmibe a szó szoros értelmében bele szokás betegedni.
John F. Kennedy elnökségére sok amerikai máig úgy tekint, mint egy korszakra, ami képes volt inspirálni, felrázni Amerikát és új irányokat mutatni. Abban mindenki egyetért, hogy az elnök korai halála megakadályozta, hogy személye elhasználódjon a politikában, így a körülötte kialakult kultuszt csak tovább erősítette a Dallasban bekövetkezett merénylet, királyoknak kijáró temetése és feleségének fáradhatatlan munkája a legenda építésében, amelynek valójában semmi és senki sem tudott ártani több mint fél évszázad távlatából sem.