Nézze Darvas, amíg maga él, magyar színpadra be nem teszi a lábát – valahogy így hangzott a mondat Aczél elvtárs szájából, amikor Darvas Iván majd két év börtön és jó pár segédmunkás év után megpróbált újra színészként elhelyezkedni. Bátorsága ennél a beszélgetésnél sem hagyta cserben, ahogyan 1956 októberében sem, amikor több mint száz politikai foglyot szabadított ki a Budapesti Országos Börtönből.
64 évvel ezelőtt, három hónappal a „nagy” Sztálin halála után két ÁVH-st és egy szerzetest akasztottak fel ugyanazért − a népi demokrácia ellen szervezett összeesküvésért. Az elsőrendű vádlott ávós nevét emléktábla őrzi egykori iskolája falán, a negyedrendű vádlott szerzetest a boldogok sorába emelte Ferenc pápa. Egyházi emléknapja mindhármuk kivégzésének dátuma: június 8.
Rózsás elvtárs, maga most megírja az anti GULAG-ot. Megírja, hogy nem is volt olyan rossz a lágerekben, mint ahogyan a barátja, Szozsenyicin állítja. Ezt az utasítást kapta a magyar elvtársaktól Rózsás János a ’70-es évek elején. A GULÁG-ról kilencévnyi rabság után szabadult későbbi író, kutató szót fogadott, csak kicsit másképp: saját lelkiismeretére hallgatva valóban megírta a GULAG igaz történetét, rabtársai emlékére pedig még egy GULAG-lexikont is összeállított.
A véges ember végtelen szabadságában gondolt egy merészet: maga döntené el, hogy fiú akar-e lenni, avagy lány, esetleg mindkettő. Az Istenadta nép megelőzte a gender-ideológia harcosait, amikor egy ismeretlen szerző egyszer csak elszólta magát: „Azt sem tudom, fiú vagyok-e vagy lány”. Manipulatív logikával arra következtethetnénk, hogy a nép egyszerű fiai régóta és ösztönösen érzik önrendelkezési jogukat biológiai, egyúttal társadalmi nemük vonatkozásában. Amikor a fáradság vagy a felgyűlt feladatok miatti káosz verbális tüneteként ilyet kimondanak, a gender studies alapján rögtön interszex állapotba, tudományosabban a hermafroditizmus kategóriájába kerülnek. Népköltés és gender így találkozhat egymással a relativizmus diktatúrájában.
Ottlik Géza ősi magyar nemesi családok sarja, felmenői közt Kosztolányi-ősök, Benyovszky Móric- és Kazinczy-rokonok, tábornokok és magas rangú állami tisztviselők egyaránt előfordultak. Talán ennek is köszönhető emberi tartása: makulátlan maradt erkölcsi és művészi értelemben egyaránt, olyan időkben is, amikor a politika tehetségeket rontott és nyomorított meg egy életre. A Kossuth-díjas író, műfordító, az egyik legnépszerűbb bridzs-szakkönyv szerzője 105 éve, 1912. május 9-én született.
Páskándi Géza Kossuth-díjas erdélyi író, költő, drámaíró életét hat évvel rövidítették meg a romániai börtönök és munkatáborok, mert kiállt az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc mellett. Az alig huszonnégy éves fiú szinte tudta, hogy egy év múlva letartóztatják. Az akkori időszakra később így emlékezett: „Alkalmasnak látszott ifjú életem tán még az írók izgága kasztjának megijesztésére is.” Az embertelen, durván megalázó körülmények azonban nem múltak el nyomtalanul, bár a börtönévek alatt írt, a vallatásokról, a kihallgatásokról mindvégig hallgatott. Páskándi Géza 22 éve, ’95 májusában hunyt el.
A petíció azt a köztudott ténymegállapítást hallgatja el, hogy az értelmiség nem véleményformáló, nincs többé értelmezési monopóliuma, konstrukciói érvénytelenné váltak.
1991 forró nyarán Jugoszlávia a polgárháború szélére sodródott. Szerbek, horvátok, bosnyákok, szlovének évtizedek óta fedő alatt fortyogó, elementáris erejű indulatai pillanatok alatt végigsöpörtek a legnagyobb balkáni országon. Az egykor a szovjetek és az amerikaiak kegyeit is kereső – és részben el is nyerő – országban soha nem látott hevességű harcok dúltak. Ebben a felforrósodott helyzetben egy régi, kis piros autó sofőrje és járműve örökre beírta magát a délszláv háború történetébe.
Munkaszolgálat, hadifogolytábor, ’56 utáni politikai tiltólista és szilencium. Ezek talán mind kellettek ahhoz, hogy Örkény István groteszk-ironikus szemlélete kiteljesedjen. Az a szemlélet, amellyel aztán a politikai rendszerek, a diktatúrák lényegére, abszurditására tűpontossággal mutatott rá műveiben.
Rejtő Jenő a legolvasottabb magyar írók egyike. Mondatai szállóigévé lettek, poénjait, szóvicceit mindenki ismeri. Számos legenda, anekdota kering róla, kalandos utazásairól, kávéházi életéről, házasságairól és haláláról is. Irodalomtörténészek szerint Rejtő Jenőnek „kitűnő érzéke volt a szörnyű világban meglátni a jelenségek fonákját, megmutatni az emberellenesben a nevetségest, és e nevetségessé tétellel leleplezni oly sok silányságot”. Egyszerre írt irodalmat, és annak paródiáját. Mert adódnak olyan történelmi helyzetek, amikor a világ megőrül, és már csak paródiát lehet írni.
A magyar politikai rendőrség a hatvanas évek végén nehéz helyzetbe került: egyre kevesebb lett a „szocialista rendszer elleni összeesküvés”, amelynek leleplezése igazolta volna a jelentős költséget felemésztő nyomozó apparátus létét, illetve hasznát. Ilyen viszonyok között a titkos ügynökök úgy segítettek magukon, ahogy tudtak: veszedelmesnek minősítettek a szűkre szabott törvényes kereteken kívül működő, teljesen ártalmatlan, nemzetközi kapcsolatokkal rendelkező csoportokat, művészi társaságokat vagy filozófiai-vallási jellegű, meditációval foglalkozó köröket is. Nyomoztak utánuk, tagjaikat meghurcolták, és hosszabb-rövidebb ideig börtönbe zárták, vádat próbáltak emelni ellenük. Az egyik legabszurdabb ilyen akció az 1951-ben feloszlatott, majd titokban újjáalakult Magyar Teozófiai Társulat elleni, fél évig tartó, nagy erőkkel folytatott nyomozás volt, amelynek dokumentumait „Elmélkedők” címmel 1970. január 15-én nyitott dosszié őrzi az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárában (ABSZTL 3.15.o-13711)
Köszönet illeti Orbán Krisztiánt, hogy hitet tesz a magyar demokrácia mellett! Most, 2017-ben, a NER hetedik évében ugyanis, először, félelem nélkül, saját néven publikálta írását a spéderi/simicskai Indexen (Száz év szorongás (2017). Ezt megelőzően Publius Hungaricusként jegyezte opuszait, (A féltudású elit alternatívája (2007), A negyedszázados esély, avagy a féltudású politikai elit alkonya (2009), Felzárkózás a Nyugathoz: mit tehet a magyar elit? (2016) melyekben, ahogy most is, féltudásúnak és alkalmatlannak bélyegezte a magyar elitet, ami rá, rokonaira és üzletfeleire értelemszerűen nem vonatkozik. Mindez azt jelenti, hogy míg a Gyurcsány-, Bajnai-kormányok alatt diktatúrás félelmek akadályozták abban, hogy nevével vállalja véleményét, ma ilyen fenntartásai nincsenek. Nyilván lecsekkolta, hogy a fékekkel és ellensúlyokkal körülbástyázott demokráciánkban immár semmilyen retorziótól nem kell tartania, nyugodtan coming outolhat és ráterhelheti eszmefuttatásait a nagyérdeműre.